ARCHÍVUM / üzleti

STARTUP CÉGEKET TÁMOGAT A TELENOR

A Telenor kiválasztotta azt az öt startup céget, amelyet egyenként 150 millió forinttal támogat a mentori képzési programjában. A cég még júniusban hirdette meg a feltörekvő digitális startupoknak az Accelerate névre hallgató programját. A felhívásra az előzetes várakozásokat felülmúlva több mint 140 vállalkozás jelentkezett, közülük választották ki azt az ötöt, amely a Telenor ügyfélbázisának és infrastruktúrájának segítségével elindulhat a nemzetközi növekedés és ismertség útján.

JÓL MEGY AZ ORACLE-NAK

Növelte bevételét és nyereségét pénzügyi éve első negyedében az Oracle. Minderről a cég adott információt saját honlapján kiemelve, hogy az egy részvényre jutó nyereség 10 százalékkal 0,43 dollárra emelkedett.

AZ EU MEGKÓSTOLTA AZ ÍR ADÓPARADICSOMOT

Ha helytállóak az értesülések, és a vállalatnak be kell fizetnie a megállapított elmaradt adót, akkor az precedenst teremthet.

TRIPLÁZTA PROFITJÁT A FACEBOOK

A mobilhirdetésekre építő stratégia sikere után a videót állítja középpontba a Facebook.

CSÖKKENT A TÁBLAGÉPEK...

...világpiaci forgalma a második negyedévben.

TOVÁBBI SAJÁT RÉSZVÉNYEKET VÁSÁROLT AZ MTELEKOM

A Magyar Telekom Nyrt. 229 204 saját törzsrészvényt vásárolt darabonként 446 forintos átlagáron július 20-án, amelyeket a munkavállalói résztulajdonosi program (mrp) keretében fog felhasználni - olvasható a BÉT honlapján kedden közzétett tájékoztatásban.