Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a Közép-Kelet európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, a német és angol piacon. A berlini és londoni rendezvényeken magyar vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy megmérettessék magukat egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.

A zsűri tagjai között helyet foglal többek között Dr. Pálinkás József, a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, vagy a Hiventures vezérigazgatója, Kisgergely Kornél, de olyan neves inkubátorok és akcelerátorok képviselőit is köszönthetjük majd, mint a Plug and Play, a Startupbootcamp, vagy a Factory.

A program zárásaként a szervezők mindkét városban networking estet rendeznek a Londonban, illetve Berlinben élő magyar és külföldi startup vállalkozásoknak. Az eseményen remek lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade programjának és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

A rendezvény nyelve angol.

Jelentkezés startup vállalkozásoknak: goo.gl/8MNvOX

Jelentkezési határidő: 2017. május 31.

Nézői regisztráció: London – 2017. június 16. - https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-london-2017-tickets-34652959936 Berlin - 2017. június 19 - https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-roadshow-berlin-tickets-34139849208

Partnerek: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Startupnbootcamp, Berlin Partner, Factory, Plug and Play, Magyarország Berlini Nagykövetsége, Magyarország Londoni Nagykövetsége, Magyar Fejlesztési Bank, IBB Bet.

(Forrás:telekomesit.hu, enterprisehungary.hu / Fotó: pinterest)