Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön, az évértékelő sajtótájékoztatón kihívásokkal telinek nevezte a táraság idei évi pénzügyi terveit, amelyben 2 százalékos bevétel- és 3,2 százalékos EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény-csökkenést kalkulált a vállalat.

Hozzátette, a visszaesést a Telekom a beruházások kismértékű mérséklésével igyekszik kompenzálni. Elmondta, a csökkenés részben azzal is indokolható, hogy az előző években a beruházások mértéke felfokozott volt a hálózatfejlesztések miatt.

Arra a kérdésre, hogy a kiugró 2016-os eredmények és készpénztermelő képesség ellenére miért javasol az igazgatótanács az elemzők által várt 32 forintnál alacsonyabb, 25 forintos osztalékot, Szabó János elmondta: a cég nettó eladósodottsági rátája (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) rendszeresen túllépte a 30-40 százalék közötti tartományt. Közölte, 2016 végére a ráta 39,3 százalékra javult, de "komfortosabb szintet" szeretnének elérni, a sáv közepét. Emellett a verseny- és szabályozási környezet, a bizonytalansági tényezők miatt tartalékképzésre is szükség van, ezért a felszabaduló erőforrásnak csak egy részét fizetik ki osztalékként - mondta.

Christopher Mattheisen vezérigazgató az eseményen sikernek nevezte a vállalat 2016-os eredményeit. Kiemelte, hogy a vezetékes hálózatfejlesztés eredményeként két év alatt egymillió új háztartást értek el nagysebességű szélessávú internettel, az idén pedig 270 ezer háztartás elérése a cél, ezzel több mint 3 millió magyar háztartásban lesz elérhető a másodpercenként legalább 30 megabites letöltési sebességű internet. Hozzátette: az idei vezetékes fejlesztések mintegy ötöde uniós forrással valósul meg.

A vezérigazgató elmondta, hogy 2016. a nagy beruházások éve volt nemcsak a vezetékes, hanem a mobil üzletágban is. A lakossági 4G hálózat országos külső lefedettsége 98 százalékra nőtt, a beltéri lefedettség pedig 87 százalékos lett.     A távközlési társaság éves árbevétele 2016-ban 602,65 milliárd forint volt, 8,2 százalékkal alacsonyabb a 2015. évi 656,3 milliárdnál, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont csaknem duplájára, 54,28 milliárd forintra emelkedett. A Telekom szerdán bejelentette, hogy a 2016. év után 25 forint osztalékfizetést javasol a közgyűlésnek, a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2017. évi eredmény után szintén 25 forintos osztalékot céloznak meg. A vállalat tavaly 15 forint osztalékot fizetett.

 

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:mti)