Az országos felmérés, amely a 20 és 69 év közötti számla befizetők körében reprezentatív volt, rámutatott, hogy a magyar lakosság 87 százaléka a hulladékszállítás, 75 százaléka a víz és csatorna, 70 százaléka a távfűtés díját kapja meg és fizeti be papíralapon, míg a mobilcégek ügyfeleinek 69 százaléka már elektronikusan fogadja és fizeti mobilinternet- vagy mobiltelefon-számláját.

Közölték, a megkérdezettek negyede nincs kibékülve azzal, hogy számláit különböző formában kapja meg az egyes szolgáltatóktól, és azokat így eltérő módon kell kiegyenlítenie. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a számlafizetési szokásokon még a kijárási korlátozások is csak részben változtattak, a válaszadók mindössze 19 százaléka váltott át az elektronikus fizetésre.
A közlemény idézte Schiszler Jánost, a Díjnet Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta a szolgáltatóknak megéri ösztönözni ügyfeleik körében az elektronikus számlafizetésre történő áttérést, mert gyorsabb és költséghatékonyabb mint a hagyományos módszer, ezen felül, további előnye, hogy érdemben nő az ügyfelek fizetési fegyelme.
Mindez például annak köszönhető, hogy a Díjnet felületén, ahol több mint 30 szolgáltató számláit lehet egy helyen kezelni, a rendszer többféle fizetési módot biztosít a számlák kiegyenlítésére, valamint értesítést küld a számlafizetés esedékességéről, nehogy az ügyfél kicsússzon a fizetési határidőből. A felmérés szerint ez azért is lényeges, mert a magyarok mindössze 45 százaléka követi nyomon valamilyen formában a kifizetett, illetve a fizetésre váró közüzemi számláit, és a megkérdezettek 89 százaléka támogatná, ha rendszeresen figyelmeztetnék a határidő előtt a számlája befizetésére.
A Magyar Posta tulajdonában álló Díjnet Zrt. Magyarország vezető független e-számlakezelési szolgáltatója. A társaság szolgáltatása egyetlen felületen teszi lehetővé különböző közüzemi, telekommunikációs és biztosítási szolgáltatók magánügyfeleinek, hogy számláikat elektronikus formában tekintsék meg, illetve egyenlítsék ki. A Díjnethez jelenleg 32 számlakibocsátó csatlakozott, regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja a 767 ezret. Indulása óta több mint 62 millió darab számlát kaptak a felhasználók a rendszeren keresztül, a 2007 óta kifizetett számlaösszeg pedig meghaladja a 275 milliárd forintot.
(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:pixabay)