Az NMHH keddi tájékoztatása szerint előfizetői beadványok alapján indítottak eljárást a szolgáltató ellen. A fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett. A cég 2018 októberében - néhány ügyfél esetén novemberben - egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte ügyfeleitől, az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén. Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében, emellett honlapján tájékoztatta az előfizetőket. Bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia - írta az NMHH. A közlemény szerint a bírság kiszabásakor figyelembe vették, hogy a módosítás több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezték jogkövető magatartásra. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.
A Magyar Telekom az MTI-vel közölte: fellebbeznek a hatóság elsőfokú döntése ellen. Mint írták, a változtatással a Magyar Telekom célja az otthoni vezetékes - lakossági - számlázási ciklusok egységesítése volt, hogy valamennyi előfizetői havi számla befizetési határideje az adott tárgyhónap végére essen, és ne csússzon át a következő hónap elejére. Így a számlák befizetésének beérkezési határideje egységesen tárgyhóra esik, ezáltal kiszámítható, könnyebben követhető. Az átállással a számlaküldés és a beérkezési határidő között a befizetésre rendelkezésre álló idő nem rövidült meg - írták.
Azt is közölték, hogy az érintett ügyfeleknek a befizetések megkönnyítése érdekében az október eleji havi számla bruttó végösszegéből 5 százalékot jóváírtak, csökkentve ezzel a hónap során befizetendő díjakat. Ezen kívül az érintettek közül akik online, személyes vagy telefonos úton felkeresték a Telekomot, díjmentes fizetési könnyítést is igényelhettek, erre csatornáikon külön fel is hívták az érintettek figyelmét. A változásról a Telekom tájékoztatást adott az érintett ügyfeleknek a tavaly októberben kiküldött havi számlákon, a 1414-es telefonos ügyfélszolgálati számon hangbemondással, a honlapon (www.telekom.hu) az online ügyfélszolgálati felületre való belépést követően, továbbá a Telekom alkalmazásban is.
A Magyar Telekom álláspontja szerint nem történt olyan szerződésmódosítás, ami az előfizetők - a változást 30 nappal megelőző - tájékoztatását szükségessé tette volna - olvasható a közleményben.

(Forrás:telekomesit.hu/Fotó:mti,pixabay)