A Bloomberg információi szerint Huawei-alkalmazottak legalább tíz katonai projekt munkálataiban vettek részt az elmúlt évtizedben. Az óriásvállalat tehát "sokkal szorosabb kapcsolatban áll az ország hadseregével, mint azt korábban beismerte" - hangsúlyozta a hírügynökség.
A Bloomberg meg nem nevezett forrásai szerint a Huawei egyes alkalmazottai mesterséges intelligencia kutatásától kezdve a rádiókommunikációig terjedően sok területen dolgoztak együtt a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA, Kína hadereje) tagjaival. Részt vettek például az ország fegyveres erejét irányító Központi Katonai Bizottság egyik munkájában, amelynek az volt a célja, hogy az internetes videókommentárokból kiszűrje és titkosítva besorolja és nyilvántartsa az egyes érzelmi megnyilvánulások formáit. De részt vettek a kínai Nemzetvédelmi és Műszaki Egyetem azon kezdeményezésében is, amely arra irányult, hogy feltárja a műholdas képek és földrajzi koordináták összegyűjtésének és elemzésének különböző módszereit.
A Bloomberg megjegyezte: ez csupán néhány a nyilvánosan is elérhető projektekből, de fellebbenti a fátylat a legnagyobb kínai telekommunikációs vállalat és a hadsereg kutatási együttműködéséről, és a Huawei applikációinak potenciális katonai és biztonsági felhasználásáról.
Bár forrásait nem nevezte meg pontosan, de a hírügynökség azt állította, hogy az információkat olyan újságokból, periodikákból és interneten közzétett kutatási adatbázisokból szerezte, amelyeket nagyrészt kínai akadémikusok, tudósok és ipari szakemberek használnak. Egyes tudományos vagy gazdasági értekezések szerzői a Huawei alkalmazottaiként azonosították magukat, és a vállalat cégjelzése szerepelt is a dokumentumok fejlécén.
"A Huaweinek nincs tudomása arról, hogy alkalmazottai milyen kutatási eredményeket publikálnak magánemberként" - reagált a Bloomberg állításaira Glenn Schloss, a Huawei vállalati kommunikációért felelős szóvivője. Hangsúlyozta egyúttal, hogy: "a Huawei és a PLA-hoz kapcsolódó intézmények között semmiféle együttműködés vagy partnerkapcsolat nincs, a Huawei csakis olyan polgári célú telekommunikációs termékeket fejleszt és gyárt, amelyek megfelelnek az elvárásoknak világszerte".
A Bloomberg faxon kérte a kínai védelmi minisztérium állásfoglalását is, Pekingből azonban nem kapott választ.
A hírügynökség emlékeztetett rá, hogy Trump-kormányzat nemzetbiztonsági fenyegetettségre hivatkozva szigorúan korlátozza a Huawei üzleti kapcsolatait amerikai vállalatokkal. Washington ugyanilyen megfontolásokból erre ösztökéli szövetségeseit is.

(Forrás:telekomesit.hu/Fotó:mti,pixabay)