A dinamikusan fejlődő startup szerződött ügyfeleinek száma meghatszorozódott az elmúlt évben, így immáron több mint 100 millió forint követelésállományt kezelnek a légitársaságokkal szemben. A jelenleg 11 országban jelen lévő magyar vállalkozás a tőkeinjekciónak köszönhetően további nemzetközi terjeszkedést tervez, céljuk a közép-kelet-európai régió első számú jogi utaskísérőjévé válni.
Magyarországon is egyre inkább ismert tény, hogy az EU szabályoknak megfelelően - a vis maior helyzetektől eltekintve - kártérítés illeti meg azokat a légi utasokat, akiknek repülőjárata több mint 3 órát késett, el sem indult, vagy a légitársaság túlfoglalása miatt nem fértek fel az adott járatra az elmúlt öt évben.

Erősödő fogyasztói tudatosság

A légi utasok fogyasztói tudatosságának erősödésében úttörő szerepet játszott a 2012-ben családi startup-ként induló, de mára nemzetközileg is versenyképes Flight Refund, amely most összesen 250 millió forint tőkebefektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Növekedési Befektetési programja keretében.

A törvényileg 250 és 600 euró (77-186 000 forint) közötti kártérítési igény képviseletére és beszedésére szakosodott cég szolgáltatása iránt a tavalyi évhez képest tízszer annyian érdeklődtek idén, a szerződött ügyfeleik száma pedig meghatszorozódott ugyanebben az időszakban. A dinamikus fejlődés eredményeként a magyar startup immár több mint 100 millió forint követelésállományt kezel a légitársaságokkal szemben.

Félezernél is több problémás gép Budapesten

A magyar jogi utaskisérő sikerét segítette a légiforgalom töretlen növekedése is Európában. 2016 novembere óta közel 35 millió fel- és leszállást regisztráltak az Európai Unió repterein, közülük több mint 131 ezer volt problémás, azaz a törölt, vagy a 3 óránál többet késő járat. Az európai trendeknek megfelelően a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is rekordszámú forgalmat regisztráltak szeptemberben: összesen 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti légi kikötőből. Az első kilenc hónapban a forgalom csaknem elérte a tíz-, év végére várhatóan meghaladja a 13 milliót. A magyar főváros esetében tavaly november óta összesen 510 olyan járatról lehet tudni, ahol valamilyen gond volt: 199 esetben késett a gép, 311-et pedig töröltek.
A teljes cikket a digitalhungary.hu-n lehet elolvasni.
(Forrás:telekomesit.hu, digitalhungary.hu / Fotó:pinterest)