A 2018-ban alapított DTSM tevékenységi köre az adatközpontok fizikai üzemeltetésétől az IT és
telekommunikációs rendszerek installálásán, üzemeltetésén keresztül a felhő alapú technológiák felépítéséig és integrálásáig terjed. A DTSM a service desk szolgáltatási területen meghatározó kompetenciával rendelkezik és kétezer vállalati ügyfelet szolgál ki naponta.

Az akvizíció fontos lépés a 4iG meglévő kapacitásainak és kompetenciáinak bővítésében. A 4iG célja, hogy meghatározó pozíciókat építsen ki az IT rendszerek és adatközpontok üzemeltetése, valamint a service desk szolgáltatások területén.
A 4iG korábbi tájékoztatása szerint az esztergomi székhelyű kft. alapítása óta szakmai-beszállítói kapcsolatban áll a 4iG-vel. A DTSM tavaly közel 1,2 milliárd forintos árbevételt ért el.

A tervek szerint a 4iG integrálja a DTSM-et, így a cégcsoportnak közel ezer dolgozója lesz. A tranzakció lezárása után a 4iG rendelkezik majd a magyar piacon az egyik legnagyobb üzemeltetési csapattal, amelynek további bővítését tervezi a társaság.
A 4iG 33,5 milliárd forint konszolidált értékesítési árbevételt ért el idén az első háromnegyedévben, 34 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, adózott eredménye 11 százalékkal, 1,87 milliárd forintra nőtt. A 4iG Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 930 forint, a legalacsonyabb pedig 285,5 forint volt, hétfőn 610 forinton zárt.